Az Észak-dunántúli és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság is köszönetét fejezte ki az árvízvédelmi védekezésben résztvevő kollégáinknak.
A képen:
A 2024 szeptemberében Igazgatóságunk területén a Lajtán és a Dunán Nagybajcsnál, Komáromnál minden idők harmadik legnagyobb árhulláma vonult át, Esztergomnál pedig a valaha mért negyedik legnagyobb tetőző vízállást rögzítettük.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nevében szeretném megköszönni az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság munkatársainak az árhullám levonulása során nyújtott áldozatos munkáját!
Németh József
igazgató
A képen:
Tisztelt Igazgató Úr!
Az évtized legnagyobb árvize vonult le 2024 szeptemberében a Dunán. A védekezés sikeresen zajlott le, köszönhető ez számtalan tényezőnek, de elsősorban az ágazati összefogásnak, a vízügyi szakemberek szaktudásának.
Sajnos mindannyian tudjuk, hogy számos körülmény nehezíti a munkánkat, a mindennapokat. Szerencsére, azért még vannak olyan szakemberek az ágazatban, akik egy ilyen volumenű feladatot is el tudnak látni. Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan közösségnek lehetek a tagja, ami bármit, bármilyen helyzetben, bármikor megold.
Kérem, hogy adja át valamennyi védekezésben résztvevő kollégájának legőszintébb köszönetemet. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság területére átvezényelt szakembereknek egy kis emléket szeretnénk Önön keresztül eljuttatni, ezzel is megköszönve és elismerve munkájukat.
További jó egészséget kívánok valamennyi munkatársának!
Mészáros László
igazgató












