A Bukaresti Egyetem által vezetett, és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság partnerségével támogatott „Restore4life” (Restoration of wetland complexes as life supporting systems in the Danube Basin) c. HORIZON2020 nemzetközi projektben megrendezésre került az Éves Projekt Partneri Találkozó Pozsonyban 2024. június 11-13. között.
Az immár második alkalommal megrendezésre került éves partneri találkozón az ÉMVIZIG munkatársai is részt vettek, így személyesen is megismerkedhettek az összesen 31 partnerből álló konzorcium szakmai képviselőivel. A három napos rendezvény első napján a projektben résztvevő minden munkacsomag vezető bemutatta előrehaladását, megosztotta meglátásait, felvázolta az eddigi eredményeket és a további feladatokat, nehézségeket. Az összesen 7 munkacsomagból álló projekt vezetőinek előadását követően kisebb csoportokra osztották be a résztvevőket. A csoportok különböző feladatokat, problémákat oldottak meg közös gondolkodás, „brainstorming” és együttműködés segítségével, amelyek a vizes élőhelyek értékelési módszereire, a különböző ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésére, ill. indikátoraira összpontosítottak.
A „Restore4life” projekt csapatát online köszönti Daniele De Bernardi projekt koordinátor a Támogató EU Comission képviseletében
A Bukaresti Egyetem senior kutatója, Cristian Mihai Adamescu projektvezető előadása
„Gondolkodjunk közösen” csoportos műhelymunka (jobbról az ÉMVIZIG két munkatársa Miklós Tamás István és Borsósné dr. Gulyás Krisztina)
A második nap főként a vizes élőhelyekkel kapcsolatos oktatásról, jó gyakorlatok megosztásáról, valamint a kommunikáció hatékonyabb előmozdításáról szólt. A workshop-ok során a résztvevők sikeres oktatási programok példáit vitatták meg, valamint megismerkedtek az ún. „citizen science”, vagyis a lakosság tudományos munkába történő bevonásának gyakorlati módszereivel is. Ezeken a csoportos foglalkozásokon az innovatív megközelítések és gyakorlati tapasztalatok megosztása igen fontos feladat volt. Ezt követően a konzorcium tagjai megvitatták az egyéb feladatokat és határidőket, majd döntöttek a következő Projekt Partneri Találkozóról, amelynek jövő évben Novi Sad, Szerbia ad helyet.
A „Restore4life” c. projekt 31 partnerből álló konzorciumának szakmai képviselői
Végül, de nem utolsó sorban a harmadik napon nemcsak beszélgettünk és előadásokat hallgattunk a vizes élőhelyekről, hanem el is látogattunk a Nagyléli-szigetre (Velky lel), ahol a BROZ Természetvédelmi Egyesület bemutatta a terület ökoszisztémáinak megőrzésének módszereit és az eddigi helyreállítási munkáit. A Duna magas vízállása miatt azonban a félsziget teljesen víz alatt volt, így szárazföldi terepi bejárásra nem, de motorcsónakos bejárásra viszont sor került. Mondhatjuk úgy is, hogy a vizes élőhely így vált árvizes élőhellyé…
Apróbb fennakadások a motorcsónakos bejárás kezdetén (Nagyléli-sziget)
Végül sikeresen indul a motorcsónakos bejárás (irány a Duna)
Búcsúzóul a partnereknek lehetősége volt a bősi vízerőművet is meglátogatni, hogy jobban megértsék az átalakítások során bekövetkezett vízjárási, hordalék, ökoszisztéma-szolgáltatások és az ágrendszerekben bekövetkezett változásokat is.
További információ a projekttel és a Partneri Találkozóval kapcsolatban: https://restore4life.eu/












