Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Munkásságáról és érdemeiről kollégái szavaival emlékezünk meg születésének 100. évfordulóján:

„Amikor a Minisztertanács 1953. szeptember 30-án, 1060/1953. számú határozatával létrehozta az Országos Vízügyi Főigazgatóságot és ezzel megszüntette a vízügyi szolgálat széttagoltságát, Rajczi Kálmán az első vízügyi főigazgató egyik első teendője volt az egy-két megyét átölelő vízügyi igazgatóságok megalakítása, s az első igazgatók kinevezése. A területileg legnagyobb, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, valamint Heves megyét átölelő Miskolci Vízügyi Igazgatóság élére a 29 esztendős Vezse Sándor kapott kinevezést. És amihez hasonló példa igen kevés akad kis hazánkban, 31 igen eredményes esztendő elmúltával, 1984-ben, a hatvanadikat betöltve, ugyanerről a fontos vízügyi őrhelyről vonult nyugállományba.
Hálás öröm tölt el, hogy a félévszázados évforduló alkalmával nekem jutott a lehetőség, hogy dióhéjban, rövidke írásban vázoljam fel rendkívül gazdag életútját. Személyes okom van az örömre.
Ötven esztendeje, röviddel az igazgatói kinevezés utáni első napok egyikén ismertem meg a koromfekete hajú és bajuszú, rendkívül barátságos „első” igazgatót. Mint a Magyar Távirati Iroda munkatársa érdeklődtem az új hivatal, az egységes vízügy, s természetesen az új igazgató munkája felől. Az első voltam, aki a sajtó részéről e munkakörében felkerestem. Lelkes válaszaival, magyarázataival felkeltette a vízügyi ágazat iránti érdeklődésemet. Az első interjút követően mind gyakrabban tudósítottam az egységes vízügyi ágazat első lépéseiről, a kisebb-nagyobb árvédekezésekről, a sokoldalú tevékenység érdekességeiről.
Amikor az 1956-os forradalmat követően, már mint a megyei lap főszerkesztő helyettesét, azonnali hatállyal száműztek a sajtómunkától, Vezse Sándorban, a jól megismert igazgatóban, megismertem a segítőkész, igaz EMBERT is. Már jó ideje állástalanul, munkakönyvvel a zsebemben, alkalmi forintokból tengődve éltem s a paralízis járvány okozta családi tragédia is sújtott, amikor Vezse Sándor megfelelő munkát és megélhetést biztosított számomra. És nemcsak számomra, sok más fuldoklónak is dobott mentőövet a vízügyi szolgálat. A Dégen Imrei korszak volt már ez. A Főigazgató hallgatólagos hozzájárulásával, a Vezse Sándorhoz hasonlóan érző igazgatók sok üldözött mérnöknek, volt katonatisztnek biztosítottak képességeikhez méltó munkát és rendes megélhetést. Igazgatóságunkon azokban a nehéz időkben jó néhány „feketelistás” mérnök, irodavezetőként alkalmazott lelkész, tucatnyi, kiváló geodétaként dolgozó volt katonatiszt, s rajtam kívül még két volt újságíró kollégám talál hosszú időre menedéket. Az ötven éves múlt hű megismeréséhez ez is hozzátartozik.
1924 januárjában a Tisza menti Gergelyiben született s az első „vizes” emlék az, amikor kis iskolásként, először tudta átúszni az életét végigkísérő folyót, a Tiszát. Sosem hallgatta el, pedig megtehette volna, de ő inkább büszke volt rá, hogy amikor 1938-ban munkába állt a nyíregyházi Folyammérnöki Hivatalnál, kis, 14 esztendős csónakos legénykeként kezdte. Tanulással, szorgalommal onnan küzdötte fel magát a munka- és építésvezetői munkakörig, a vízmesteri rangig. Amikor 1947. kemény telén a Tivadarnál történt tragikus gátszakadás után, Tiszabecsnél csónakkal mentette az embereket, már végleg eljegyezte magát a vízügyi szolgálattal. 1950. márciusa jelentős fordulópint életében: kinevezik a Hortobágyi Öntöző Vállalat műszaki vezetőjévé. Nagyszerű előiskola ez, megtanul irányítani, emberekkel bánni, különböző feladatokhoz a megfelelő embert kiválasztani. Mint vízügyi igazgató, emberismeretét hasznosítva, számos idős mérnök bizalmát élvezve, s tudásukra támaszkodva, egyesek gáncsait pedig átlépve, gyorsan sikerül sok, különböző összetételű „vizes” egységből, a volt Kassai Kultúrmérnöki Hivatal, a bodrogközi, a taktaközi, a dél-borsodi és a  tarnamenti Társulat, valamint a Sátoraljaújhelyi Folyammérnöki Hivatal gárdájából egységes, ütőképes igazgatóságot teremtenie. És a kezdet újabb nagy, a következő évek alapjait megteremtő feladatai: a szakaszmérnökségek megszervezése, összeválogatása, majd a kisebb egységek a gátfelügyelőségek kialakítása.
Sok akkori vezető tartott az újszerű tudást hozó, jól képzett fiatal mérnököktől. Ő mindent elkövetett, hogy az idősödő mérnöki gárdát felfrissítse, gazdagítsa minél több fiatal mérnökkel. Nem múlt el év, hogy ne toborzott volna különböző egyetemekről néhány ifjú, általános mérnököt, gépészmérnököt, geológust, vegyészt. Az egyik eredményes „toborzására” emlékszik legszívesebben: 1959-ben egyszerre öt fiatal, végzős „vizes” mérnököt hozott magával a Budapesti Műszaki Egyetemről. Valamennyien kiváló mérnökké nőttek az igazgatóságon, s köztük volt az akkor Stéfán Marciként szólított sokoldalú érdeklődéssel és tudással megáldott, zseniális ifjú mérnökfióka is, aki rohamos gyorsasággal fejlődött nagy tudású mérnökké, osztályvezetővé, a nagy árvédekezések igazi mesterévé, az állami díjas Dr. Stéfán Mártonná, igazgatóhelyettes főmérnökként legfőbb segítőjévé. A sors, az élet igazságtalansága, hogy fiatalon, még alkotómunkája teljében kellett elköltöznie a „nagy vizeken” túli ismeretlenségbe.
Vezse Sándor kitüntetéseit, az igazgatóságát ért elismeréseket hosszú lenne felsorolni. De azt meg kell említeni, amire mindig is büszke volt: minden más vízügyet megelőzött a gépesítésben, a kubikostalicskát és a kordélyokat felváltó első két kotrógép itt állt munkába, és itt alakultak az ötvenes évek végén az első új társulatok is.
Az ötven esztendő, s ezen belül igazgatói működésének 31 évi eredményeit, a nagy fejlesztéseket, az új védvonalak kilométereit, az új csatornákat, új szivattyútelepeket, a betonüzemet, a tiszalöki hajójavító- és építő üzemet, a víztározókat, a vízellátás és csatornázás gazdagodását és az ágazat gyarapodásának sok-sok egyéb bizonyítékát e jubileumi kiadvány más fejezetei, a statisztikák, ünnepi összesítések részletesen bemutatják, felsorolják."

"21 éven át dolgoztam mérnökként Vezse Sándor irányítása alatt. A Műszaki Titkárság vezetése során közvetlen felettesem volt. Milyen igazgató volt?  Olyan vezető, aki harminc éven keresztül jó szakmai hozzáértéssel, töretlen lendülettel, fáradhatatlan, odaadó, lelkiismeretes munkával vezette és irányította az ÉVIZIG szervezetét, dolgozóit. 
Az Igazgatóság dolgozói, úgy érzem, hogy minden területen derekasan helytálltak, és ebben nem kis része van a szervezet vezetőjének, Vezse Sándornak, aki 30 éven keresztül irányította a szervezet munkáját.
A feladatok végrehajtásához, és ennek kapcsán az elért eredményekhez nagyon sok segítséget kaptunk, szakmai gyakorlati tapasztalataiból, a munkavégzésének személyes példamutatásából, mindig segítőkész emberségéből. Az utókornak volt mit tanulnia hivatásszeretetéből, kimondhatatlan munkabírásából, vezető és irányítókészségéből."

"Fiatalon, alig több mint 22 évesen ismertem meg Vezse Sándort, aki akkor már tíz éve volt a Miskolci Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Rendkívül humánus, demokratikus elvek és módszerek szerint irányító vezető volt.
Nagyon jó érzékkel választotta ki fiatal munkatársait, akiknek munkáját, igazgatóságon belüli tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérte, szakmai és szervezeten belüli előrehaladását, karrierjét egyengette, elősegítette. Munkáját, vezetői tevékenységét a vízügy szolgálatának tekintette és ennek rendelte alá egyéb tevékenységét. Ebből következett az ágazat, a vízügyi szolgálat iránti nagyfokú lojalitása.
Életútját, munkásságát a racionális moralitás jellemezte, amit a közismert mondása, véleménye jól tükröz: „ha az Igazgatósággal szembeni elszámolásnál egy Ft hovatartozása kérdésessé válik, az már nem is kérdés, mert az az egy Ft az Igazgatóságot illeti”.
Emberi, vezetői tulajdonságai révén méltán érdemelte ki az Igazgatóságon belüli és kívüli elismertségét, megbecsülését."

Forrás: Az ÉMVIZIG 50 éve c. könyv